Az első, és legfontosabb, amit a kutya tanít nekünk az általános elégedettség. A megfelelő körülmények között tartott kutya köszöni szépen elégedett azzal, ami neki jutott, és nem kíván többet. Elégedett a napi egyszeri-kétszeri étkezéssel, a sétákkal, a simogatással és az időnként lepottyanó finom falatokkal. Megelégszik annyival, amennyire feltétlenül szüksége van. Ezzel szemben a jelenkor társadalmának embere aligha elégedett bármivel, és sosem éri be annyival, ami az életbenmaradáshoz kell. Hogy elleshessük a kutyáktól ezt az általános boldogságot, meg kell keresnünk az okát.

Első lépésként néhány általános igazságot kell elfogadnunk. A mai kutya egy valaha a vadonban élő ragadozó állattól származik. Tény, hogy a lakótelepi titkosügynök Lencsi néni yorkijait elnézve nem feltétlenül asszociálunk farkasfalkára, de ezt nem szabad elfelejtenünk amikor a kutyákat mint társállatunkat tekintjük. Míg a kutya ősei falkában éltek, a mai házi kutya élőhelye a család. Sokan még mindig beszélnek 'falkavezérségről' a kutya-gazdi kapcsolat esetén, annak ellenére hogy ez a szemlélet eleve halálra van ítélve: a magyar nyelv értelmező szótára szerint a falka Egy fajta állatból összeverődött v. együtt terelt kisebb csapat.
Tekintettel arra, hogy az ember és a kutya nem tartozik egy fajba, gazdi esetében nem beszélhetünk falkavezérségről. Egy vagy több, családban élő kutya sem tekint falkavezérként a család tagjaira, függetlenül attól, hogy együtt élő kutyák közt természetesen kialakul falkára emlékeztető hierarchia. A kutya életközössége tehát a család, és a család, ahogy minden életközösség hierarchiára épül. Ebben a rangsorban a kutya sosem az első, legtöbbször az utolsó helyen áll.

Ennek ellenére a legtöbb kutya általánosan elégedett rangsorban betöltött utolsó helyével, amely emberi szemmel kvázi érthetetlen. A mi életünk állandó versengésen alapul, elég csak felidéznünk egy tetszőlegesen választott amerikai filmet, melyben apa boldogan közli anyával az örömhírt: 'Előléptettek!'. Örömkönnyek, boldogság, pezsgőbontás. Mi erre vágyunk. A kutya nem vágyik irányításra, nem vágyik arra, hogy előléptessék. Ennek oka az őseiben keresendő: egy falkában mindenkinek pontosan meghatározott helye és feladata van, annak érdekében, hogy a közösség minden egyede életben maradjon. A rangsor legtöbbször különösebb harc nélkül alakul ki, az állatok belátják hogy a másik erősebb - sérült állatnak lenni a vadonban nagyon szar, logikus tehát hogy feleslegesen nem harcolnak egymással. Ezen felül ha a csoport egy tagja megsérül, az egész csoport sebezhetőbbé válik. Egyszerűen belátható tehát, hogy egy ilyen életközösségben élő állat akkor jár a legjobban, ha elfogadja a neki járó helyet, legyen az a ranglétra bármely fokán. 

A kutyák az évezredek során bizonyos tulajdonságaikban megváltoztak ugyan, de őseik nem tűntek el belőlük nyomtalanul: a házi kutya a családtól, mely számára az életközösséget jelenti hasonló hierarchiát vár el. Akkor válik kiegyensúlyozottá, és érzi magát biztonságban, ha egyértelmű szabályok és határok közé kerül. Őseinek ezek a szabályok a túlélést jelentették, a mai kutya ugyan túlél még a legrendezetlenebb családban is, idegrendszere erősen megsínyli. Ennek akár tragikus vége is lehet: feltűnően gyenge gazdik közt egy ösztönerős kutya, ha úgy ítéli meg elhelyezheti magát a piramis tetején, ezekből pedig pillanatok alatt agresszív, 'harapós' eb válhat. Sajnos ezek az egyedek sokszor végzik ebtelepen, láncon, vagy a mező szélén - pedig az ember saját gyengeségével okozta a problémát. A kutya nem akar irányítani, mert az számára rengeteg munkával jár. Ennek ellenére ha úgy érzi, nincs aki irányítson, őseiből adódóan két út előtt áll: a rengeteg munkával járó irányítást választja, vagy a saját és életközösségének épsége veszélybe kerül. Egyik sem hangzik túl jól.

Mivel teszünk tehát a legjobbat a kutyánknak? Ha megfelelő helyet találunk neki életünkben, ez a megfelelő hely, pedig valahol alattunk helyezkedik el. Ugyanis a kutya ettől válik kiegyensúlyozottá: nekem semmit sem kell csinálnom, semmit nem kell eldöntenem, mégis szeretnek, etetnek és biztonságot adnak nekem. 

Mit tanulhatunk mi el a kutyánktól? Ezt az elégedettséget. Ugyan a mi versenyre alapuló társadalmunkban nehéz épésszel felfogni, hogy a kutya döntési lehetőség nélkül kívánja leélni az életét, (valójában döntési kényszert jelentene neki épp) mégis érdemes elgondolkodnunk, mire van valójában szükségünk. Időről időre felbukkan egy-egy történet a volt milliomos cégvezetőről, aki most árufeltöltőként dolgozik, vagy a sikerbrókerről, aki a legkevesebb felelősséggel járó munkára vágyott. Ezekben a történetekben jellemzően egy jó adag hálát éreznek a főszereplők azért amijük most van és nem vágynak vissza a csúcsra. Én ha javasolhatom senki ne jusson el a szívrohamig, inkább lesse el kutyájától a képességet, hogy meg tud elégedni azzal, amire szüksége van.