Időzítés - Önuralom

jó, vagy nem jó?

Zápor kutyám tanítása során megtanultam az időzítés fontosságát. Azt gondolom ez az egyik, ha nem a legfontosabb dolog amit egy kutya tanítása során be kell tartanunk. Az időzítés fontosságával a kutyások többsége tisztában van, erre alapul a klikkeres tanítási módszer is, azonban tapasztalataim szerint a pontos időzítést hajlamosak csak a jutalmazáskor alkalmazni - negatív visszacsatolás, büntetés, lebaszás esetén kevésbé. Az időzítés pedig legalább olyan fontos akkor, ha a kutyának azt kívánjuk megtanítani hogy mit ne csináljon, mint amikor valamilyen viselkedés -póz, trükk, gyakorlat - bemutatására tanítjuk. Lássuk, miért.

Hogy a kutyát egy kívánt viselkedésre tanítsuk megerősítésre van szüksége.  Gondoljuk csak az egyik első gyakorlatra amit egy kutya megtanul, az ülésre. A kutya tudatos figyelmét magunkra vonjuk, kimondjuk a vezényszót, 'Ül!' majd a kutyát ülő helyzet felvételére késztetjük. Ez számtalan módon történhet, jutalomfalattal felhúzzuk az orrát, lenyomjuk a farát, felfelé rántjuk a nyakörvét, illetve ezek tetszőleges kombinációja, ami az adott kutyánál megfelelően működik. Ezután pedig a kutyát azonnal, az elért ülő helyzetben megjutalmazzuk és megdícsérjük. Mit gondol ekkor a kutya? 'Ha a Gazdi azt mondta, hogy 'Ül!' akkor ha én leülök megjutalmaz és megdícsér.' Mivel a kutya az eredményre (értsd jutalom, dícséret, szeretet) vezető magatartást igyekszik produkálni, hamar megtanulja a gyakorlatot. (Következő lépésben arra kell majd megtanítanunk, hogy minden ilyen esetben le kell ülnie az 'Ül!' vezényszóra, de erről majd talán később.)

Nézzük meg mi történik, ha nem megfelelően időzítünk. A kutya tudatos figyelmét magunkra vonjuk, majd kimondjuk az 'Ül!' vezényszót. Ezt követően a kutyát azonnal ülő testhelyzetbe helyezzük, az adott kutyánál 'működő' módon. A kutya tehát ül. Ezt követően elkezdünk a zsebünkben kutakodni a jutalomfalatért, amelyet egy nejlonzacskóba csomózva találunk meg. Ekkor a kutya jó eséllyel már nem ül, hanem a matató kezünket szaglássza, rosszabb esetben ugrál is ránk. A nejlonzacskó csomójának kioldását reménytelennek ítéljük, majd az egyre türelmetlenebb kutya jutalmazása érdekében feltépjük azt, és a félőrültre izgatott kutyát megjutalmazzuk. Mit érünk el a kutyánknál? 'Ha a gazdi a zsebében matat, addig kell csesztetnem amíg meg nem jutalmaz.' Az előző pózt, az ülést már régen el is felejtette az ingerek és az izgalom hatására. Ezen a módon tehát a kutyát aligha lehet megtanítani ülni, de ülve helyben egész biztosan nem.

A megerősítést/jutalmat tehát azonnal, de legrosszabb esetben is 1-2 másodpercen belül kell adnunk a kutyának, amennyiben a kívánt magatartást - jelen esetben az ülő pózt - szeretnénk megerősíteni.

Mint a bevezetőben említettem az időzítés nem csak a pozitív megerősítés esetén elengedhetetlen, legalább ugyanennyire fontos ha a kutyát valamilyen magatartás elkerülésére kívánjuk rávenni. Nézzünk erre is egy általános példát, amiben is neveletlen kutyánk elfogyaszt mindent amit a séta során a földön talál. Először a rossz verzió: kiskutyánk, Morzsi (de akár Zápor is lehet, ő sem tökéletes) a május elsejei majális maradványai közt kutat sétálás közben néhány finom falat reményében. Gazdi kedélyesen beszélget Gazdi2-vel arról, hogy ez a rohadék Morzsi tegnap megint ellopta az asztalon felejtett pizzaszeletet, amikor észleli, hogy Morzsi épp egy csirkecsontot ropogtat tőle néhány verébugrásnyira. Ekkor ijedtében akkorát kiált Morzsira (MORZSI A K@&#A ANYÁDAT MÁR MEGINT MIT ESZEL?!) hogy az ijedtében egészben próbálja betolni a zsákmányt, további üvöltésre késztetve ezzel Gazdit. Gazdi ekkor megelégelve a délutáni sétát pórázra csattintja Morzsit, majd őt szidalmazva haragosan hazaindulnak. Mit tanít ezzel Morzsinak? 'Ha valamit találok azt baromi gyorsan, észrevétlenül meg kell ennem mert ha gazdi észreveszi jól lebasz és még haza is megyünk.' Nem sokat segítünk a fölevési problémán. Nem, akkor sem, ha hazafelé készségesen elmagyarázzuk az ebnek, hogy ezerszer megbeszéltük már, hogy nem szabad minden szart elfogyasztani, mert a gonoszemberek a múltkor is megöltek egy kutyát a szögesvirslijükkel. Sajnos a kutya szövegértési képességeit ez messzi meghaladja.

Akkor mit csináljuk? -Merül fel jogosan a kérdés. Egészen fontos hogy a kutyának megtanítsuk az élelemmegtagadást, azonban ez séta közben jóval nehezebb mint otthon, különös esetben akkor ha a kiskedencünk volt már kóbor. Lehet hogy a földön talált ezmegaz valamikor a túlélést jelentette neki. Az egyszerűség kedvéért maradjunk az előző szituációnál és az ott megismert szereplőknél. Morzsi fogát fenve szalad a majális maradványai felé, melyet Gazdi szemfüles lévén észlel, és gyorsan Morzsira csattint egy mozgásterét nem teljesen lekorlátozó pórázt (hosszúszárat, vagy flexit, édesmindegy, a cél jelen esetben nem az hogy láb mellett vezessük Morzsit). Morzsi immár fizikai kontroll alatt gengszterkedhet a csirkecsont és sültkrumplimennyországban, Gazdi feszült és szigorú felügyelete mellett. Mivel Morzsi értelmes kutya, eleinte ügyet sem fog vetni az élelemre, hisz Gazdi figyel, de nagyon szeretné megkaparintani legalább az egyik zsákmányolható valamit. Morzsi meglátja a lehetőséget amikor Gazdi épp el 'nem figyel' és lecsapni készül. Szerencsére Gazdi tudja hogy most kell közbelépnie, és még mielőtt az eb megkaparintaná a zsákmányt közbelép egy hangos határozott 'NEM!' vezényszóval, felkészülten arra, hogy ez lehet hogy nem lesz elég Morzsi megállítására. Mivel Morzsi füle botját sem mozdította, a néhány perce felcsatolt póráz határozott rövid megrántásával tudatja Morzsival, hogy amit épp tenni készül - úgymond - nem kívánatos magatartás. Ezután Gazdi ismételten szabadfoglalkozást engedélyez kutyájának, esetleg behívja, megjutalmazza majd visszaengedi bóklászni. A séta további részében pedig ugyanolyan feszülten figyeli kiskutyája mozdulatait, és meg a bűntett elkövetésének szándékakor közbelép. Mit tanulhat meg ebből Morzsi (kitartó gyakorlással)? Amit mi kívánunk tőle: 'Ha a földön van valami amit én nagyon szeretnék megenni, akkor sem szabad lehajolnom érte, mert a Gazdi mindig figyel, és nem fogja hagyni.'

( Az általam hozott példa - a fölevés - ugyan szemléletes, de az igazsághoz hozzátartozik: rossz is. Egy olyan kutyánál aki már életében volt kóbor vagy éhezett, lehetetlen elérni hogy sehol, semmilyen körülmények közt ne egyen fel. A szokott sétaútvonalakra megtanítható nagynehezen (azonnali közbeavatkozással és nem hatástalan utólagos büntetéssel), de új körülmények közt mindig próbálkozni fog, már amennyiben van benne életösztön. )

És hogy miért szerepel a címben az önuralom? Mert azzal hogy a kutyák az azonnali megerősítésből tanulnak megtanítják nekünk hogyan ne veszítsük el velük a fejünket. Mindenki látott már olyan helyzetet, amikor a kutya nem jön a gazdi hívására. A tapasztalatlan gazdi ilyenkor még hangosabban hívogatja a kutyát, és amikor az végre odajött jól leszidja, pórázra teszi, majd hazaviszi. Ezzel nagyon rövid idő alatt megtanítja a kutyájának, hogy a hívásra visszajönni igazán szar élmény, ráadásul még a sétának is vége szakad. Miért jönne be a kutya legközelebb? Ha a kutya bejött, akárhanyadik hívásra, kötelességem őt megdicsérni, mindegy mit tett előtte, de ha erre nem is vagyok képes semmiképp sem baszhatom le. Ugyanez a történet jól behívható kutyával: a kutya megugat egy hirtelen előtűnő járókelőt, majd a gazdi behívja, hogy lecseszhesse hogy nem szabad. A kutya tudja hogy behívásra jönnie kell, érkezik, majd megkapja amit a gazája neki szánt (MORZSI B@&#€AMEGAZÉG MÁRMEGINT MITCSINÁLSZ). Rövid idő alatt el fog romlani a kutya behívása. A rossz időzítéssel alkalmazott büntetés tehát felesleges és káros lehet, ezért muszáj uralkodnunk magunkon, még igazán szemtelen kutya esetén is.

Zápor számtalan kellemetlen szituációba hozott már, azt gondolom minden kutya követ el kihágásokat. Azt viszont már megtanultam, hogy kutyát lebaszni csak úgy szabad, ha annak megfelelő hatása lesz, mégpedig azonnal. A tapasztalataim pedig igazolják ezt, ismeri a határait, még ha időnként feszegeti is azokat. Akkor viszont azonnal közbe kell lépni.

 

Ha olvasnál még ehhez hasonló történeteket, kövesd az IrigyKutya blogot a Facebookon